2015. július 30., csütörtök

Második




Zayn Malik


A busz egyre kevesebb helyen állt meg. Egy kietlen rétre értünk, ami a két város közt terült el. Hatalmasat villámlott, pont felettünk. Harry elszunyókált, rám egyszerűen nem jött semmi se, csak éberen figyeltem, ahogyan a magasfeszültség össze-vissza csap le. Próbáltam rájönni, hogyan is történjen minden, hogyan jussak el a végkifejletig. Az út közben értesítettünk egy-két embert, aki a fontos embereket összetoborozza. Niko már Wendyvel van, és elrejtőztek. Liam csapatához csapódott két nő, ezért hozza őket is. A többiek nem lényegesek. Egy célunk van csak, megölni Niallt.
Unalmamban inkább csatlakoztattam a fülhallgatómat a telefonomba, és bekapcsoltam egy Starset számot, ami pontosabban az It Has Begun című zene volt. Akárhányszor becsuktam a szemeim, csak Wendyt láttam magam előtt. Ahogyan búcsúzkodunk, vagy épp menekült. Ahogyan csak olvasott, vagy aludt. Szemem sötétjét egy fehér villám világosította meg, így hunyorítva felpillantottam. A zene még dübörgött, és szívverésem passzolt hozzá. Harry feje hátra esett, szája tátva volt, és lassan folyt ki belőle a nyál. Undorító volt, és szemet forgató látvány. Szemem sarkából mozgást észleltem. Mintha csak a mellettem lévő táskából vennének ki valamit, oldalra fordultam, és láttam, ahogyan az egyik srác felénk közeledik. Kapucnit viselt, ami alól csak vérszomjas vigyora látszódott. Összehúztam a szemeim, és már előre láttam, mi fog bekövetkezni. A zene lassan a végéhez ért, így megropogtattam a nyakam, ahogyan felültem. Eltettem a telefonom, a fülesem. Körül néztem. A másik férfi, akin egy hatalmas szürke sapka volt, előre hajolt. A nő elöl pedig felállt, és hátra sétált az ajtóhoz, majd megnyomta a leszállást jelző gombot. A vigyorgó srác is megállt a nő mellett. Pont a mi üléseink mellett. Megrándult egy arcizmom, miközben azon rágódtam, hogy kik lehetnek ezek. A nőnek vörös hosszú haja volt. Háttal állt nekem. Egy térdig érő rózsaszín szoknya volt rajta, meg egy szürke blúz. Visszahelyezkedtem, és az ablaknak döntöttem fejemet. Eszementek. Undorítóak, meg se érdemelnék, hogy levegőt pocsékoljanak. Behunytam a szemem. Ha most Harryt fölébresztem, rögtön támadnak. Bár lehet, hogy igazából csak egy pszichopata a srác, a nő meg csak le akar szállni. Bemondták a következő megállót, majd eltelt pár perc. Valahogy a levegő egyre feszültebb lett, mikor az ülésem alatt egy füst bomba gurult, és az egész buszt elárasztotta a füst. Megálltunk, és éreztem, ahogyan ránk rontanak. Elsőnek elhajoltam az alig látható ütés elől, ami pont az arcomra lett célozva. Harrynak az alhasába ütöttem, hogy felébredjen. Eközben bemértek egy rúgást a hátamra, így előre estem. Figyelmetlen voltam. Megálltam, és az ütések elől hajoltam ki. Bár alig láttam valamit az orrom hegyéig, megtudtam állapítani az ellenségem közelgő mozdulatait. Egy jobb ütés volt. Mertem remélni, hogy ballal akar támadni, ezért mikor közelgett, felemeltem kinyújtott tenyérrel a jobb kezem, és arrébb löktem a megjósolt ütést, majd a mellettem elhaladt kéznek a csuklóját megragadtam. Egy kézzel fogtam, majd amilyen lendülettel jött volna nekem, olyan lendülettel vetett egy szaltót, és az üléseknek esett, amik pechükre eltörtek. Hátulról hallottam ahogyan nekem rohannak, így oldalra fordultam, majd a torka és az álla találkozásába ütöttem tenyerem élét. A nő volt, és fuldokolva megtántorodott. Hallottam pisztoly lövéseket, ezért letérdeltem, és vártam. Nem süvített el semmi se felettem, mellettem. Halottam egy erős üvöltést, majd elnémult minden. A busz ajtaja kinyílt, és a füsttel együtt a buszsofőrt vettük észre, ahogyan eszeveszettül hagyja el a helyet. A füst felszívódott, és láttam, hogy Harry arcát a pisztoly karcolta. Mind a három ember ájult volt, kivéve a nőt, aki csak köhögött.
- Kinek dolgoztok? - kérdeztem tőle, mire rám ugrott. A földre estünk, Harry már indult is felénk, mire én megfordítottam a helyzetet, immáron én ültem a nőn, aki csak könnyes, bevérzett szemekkel nézett rám, teli dühvel. Kezeit lefogtam a földhöz. Csak fújtatott egyet, és az arcomra köpött. - Akkor csak halj meg! - vigyorogtam rá, tele fogható undortól teli érzelmekkel. Kitágultak pupillái, és én még egyszer torkon vágtam, sokkal erősebben. Megrándult, és vért köhögött föl, majd összeesett. Gyors, kíméletes halál. Pedig nem érdemelné meg. Kínoztam volna még, de most nem ez volt a legfontosabb dolog.
- Hallod ezt? - állt meg mellettem, miután föltápászkodtam, és undorodva megráztam kezeimet. Kicsit kiestem a rutinból. A csöndre figyeltem. Kint zuhogott az eső, miközben halvány ciripelést hallottunk, és pittyegést. Összenéztünk, majd felkapva a táskáinkat kirontottunk a gépből, és rohantunk. Alig jutottunk el, mikor felrobbant a busz, és a hatalmas ereje tovább repített minket. A hideg földre estünk, egy sivatagos részen. Pár pillanatra elsötétült minden, mikor sikeresen bevertem a fejem. Feltápászkodtunk nyögdécselve, majd piszkos arccal a lángoló busz felé fordultunk.
- Zayn.. Szerintem ezek ki akarnak nyírni minket! - mondta elgondolkodva, én pedig csak bámultam rá, miközben felhúztam a szemöldököm.
- Harry?
- Igen?
- Szerintem is - hagytam rá az egészet, majd felkapva a táskám, elindultunk sétálva a világító házak felé.  A vihar kezdett elmúlni, és az ég is egyre világosabb lett, ahogyan elhagytuk az "Üdvözöljük Seattle városában!" feliratú táblát. Alig voltak az utcákon. Első dolgunk volt, hogy beléptünk egy Motel ajtaján, és lefoglaltunk, két szobát két  napra. Előre kifizettük, majd felmentünk, és szétválva beléptünk a szobákba. Semmi érdekesség nem volt. Egy hálószoba, nagy kétszemélyes rozoga ággyal, rögtön utána a fürdőszobába nyíló ajtó. Szekrény, egy hűtő, majd egy pici asztal. Felsóhajtottam. A fürdőbe masíroztam. Egyből egy berepedt tükörrel találtam magam, alatta pedig egy besárgult mosdókagylóval. Megnéztem magam. Kormozott arc, zsíros haj, sápadt arcbőr, táskák a szem alatt. Egy igazi bűnözőnek néztem ki. A ruhám se volt más, mint amiben elzártak öt évre a világtól. Fekete póló, szakadt farmer, és bakancs. A zuhanyfülke is besárgult, és a szürke fal is penészes volt. Nagyot sóhajtottam, majd levetkőzve egy alapos hideg zuhanyt vettem, majd vissza vettem gatyám, és inkább csak lefeküdtem az ágyra aludni. Nem álmodtam semmit se. Vagy csak nem emlékszem rá. Lehet annyira ijesztő, megrázó, esetleg semmit mondó volt, hogy jobbnak láttam elfelejteni.
Mindegy, mi volt az oka, kezdtem magam megint üresnek érezni. Gyerekesen izgultam, mintha ez lenne az első karácsonyom, és Wendy lenne az ajándékom. Ezen a napon kívül még egyet itt maradunk, hogy a szükséges cuccainkat összeszedjük. Ebben a két napban Wendy és köztem 275 km távolság lehet, esetleg 280. Ez nem tetszett, de mégis jobb volt, mint mikor Londonban és Washingtonban voltunk. Így én Seattleben, ő pedig Portlandben várt rám.  A Nap már égette az arcomat, amikor magamhoz tértem. Nem volt függöny, de nem is volt rá szükség, mivel pici is volt az ablak. Viszont a rajta beáradó merő fényesség pontosan az arcomra sütött. Mordultam, majd inkább felkeltem. Felvettem a poros ingemet, majd megnéztem még mennyi pénzem maradt. Nem sok. Felsóhajtottam. Cipőmet magamra kaptam, majd táskámat vállamra, és ott hagytam a szobát. Gondoltam szólok Harrynek, de úgy döntöttem, elsőnek veszek valami más ruhát, aztán visszatérek. A város hatalmas volt, egy toronnyal a tetején. Nem nagyon nézelődtem, csak a legközelebbi boltba berontottam, majd kiválasztottam egy szűk, fekete farmert, hozzá pedig egy szürke pólót, amin fekete felirat volt, meg egy fekete hosszú ujjút. Mivel maradt pénzem, egy közértbe is benéztem, ahonnan vettem két szendvicset, és ásványvizet. Visszafelé menet az embereket figyeltem. Mindegyikük bele merült a saját tökéletes világába, rám se bagózva. Még csak sejteni se sejthették egymásról, hogy ki milyen múlttal rendelkezik. Vajon a szőke cicababa igazából egy judo bajnokság első helyezettje, esetleg a dagadt fickó, aki úgy nézett ki, mint egy maffiózó, az igazából egy bababoltot vezet? Ki tudja. Annyi élet, és mindben más történet. Meggyújtottam a cigim, majd elszívva felnéztem az égre, az egyik piros lámpánál. Most őszintén, ha másik életbe születtem volna, milyen személyiségem lenne? Egy kiállhatatlan könyvmoly lennék? Esetleg egy cég vezetője? Lenne rendes családom? Egy feleségem, két gyermekem és egy kutyám? Abban az életben ebbe a bőrbe vágynék? Az izgalomra? Az instabilitásra? A rohangálásokra, menekülésekre? Ölésre?

6 megjegyzés:

  1. Ahhhhhh uj rész yes!!!!!!
    Huuuu nem is tudom hogy mit irjak.... nagyon szerettem a blogod annyira izgik a részek és teljesen beleélem magam ahogyan olvasom és egyszerűen imádom!!!!:)
    Siess a kövi résszel pls!:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bizony, új rész!:D
      Annyira köszönöm, hogy így gondolod a dolgokat a blogommal kapcsolatban! Tényleg! Néha (mindig) én is úgy írom, mintha én lennék Zayn, és velem történne. Szóval ja. Köszönöm! Én is imádlak!:D
      Sietek vele, ahogyan tudok! :)
      Puszil: Kincs.

      Törlés
  2. Szia!
    Ez valami fantasztikus lett már az izgalom tetőfokán vagyok és várom azt a bizonyos Zayn&Wendy találkozást. Egyszerűen nem tudok mit írni annyira jó! <3 Várom a következő részt!^^
    Hatalmas ölelés: MaYa (Moon Light)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát az a találkozás már közeledik egymáshoz! Gondolj csak bele, ők mennyire várhatják öt év után.. haha.:) Köszönöm, hogy így gondolod! Basszus már nem is tudom, hányszor köszönöm meg nektek, olvasók, hogy olvassátok, és dicséritek! Sietek a következő résszel! :)
      Puszil: Kincs.

      Törlés
  3. Szia!
    Én csak ámulok és bámulok és azon gondolkozok, hogy tud valaki ilyen jól írni. Hmm? Hogy? Imádom <3 Egyik szerelmem lett ez a blog^^ A karakterek személyisége jól ki lett dolgozva, szerethető, a körülményleírás is tökéletes. A helyesírásod is jó, na meg a fogalmazásod *-* Egyszóval tökéletes. Tehetséges vagy és remélem még sokáig olvashatom tőled ezt a blogot. remélem hamar tudod, hozni a kövi részt! További szép nyarat!
    Ölel és puszil: Emy <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én azon gondolkodom, hogy tényleg ilyen aranyos, imádni való olvasóim vannak? Hogyan? Imádlak!:D Annyira, de annyira boldoggá tesznek a szavaid, már nem is tudok mivel reagálni! Lassan unalmas lesz ez a "Köszönöm". :D
      A karaktereim kisebb része ismerőseim személyiségeiből alakult, szóval nem volt egy nehéz dolgom! :) Nagyon. Nagyon. Nagyon. Köszönöm! Remélem, még sokáig olvasni fogod a blogom! Én is remélem, sietek vele, ahogyan tudok! :) Neked is!
      Puszil: Kincs.

      Törlés