Harmadik

Zayn Malik

Egész nap mást se csináltunk, mintsem szerveztük az elmúlt öt év kihagyásait, utána jártunk ki hol van, vagy esetleg él-e még. Elég sokan vissza mentek Londonba, esetleg halálos szabadságra mentek. Mire besötétedett már migrénes fejfájásom volt. Senki se volt a közelben. Ez az öt év mindenkinek megváltoztatta az életét. Végül Liam felhívott, hogy intézett nekünk hajnalra egy fuvart. Este nem tudtam aludni, ezért elmentem sétálni. A város fényei erősek, és egyben fénytelenek is voltak. Semmi gondolat se futott végig az agyamon, csupán üveges tekintettel bámultam, és sétáltam valamerre, ahol egyre kevesebb fény volt. Valahol messze egy Plastic koncert lehetett, esetleg csak egy buli, ahol tőlük játszották a Long Way Home-t. Nem tudom honnan ismertem ezt a zenét, hiszen nem hallgatok ilyeneket. Talán Nico hallgatta. A dal felvetette az otthont szemeim előtt. Nekem pontosan hol van az otthonom? Már olyan régen élek csavargó életet, hogy már azt se tudom mi az az otthon, nem hogy a család szó mondana bármit is. Ez az egész hülyeség csak apám ostobasága miatt kezdődött el. Ha nem halmoz fel adósságokat a maffiának, akkor nem lennék itt. Lehet még élnének a szüleim, lennének testvéreim, rendes párkapcsolatom. Egy rossz dolog lenne benne, nem találkoznék Wendyvel. Egyre kijjebb kerültem a városból, egyre szegényesebb házak mellett haladtam el.
- Nem akarsz egy kicsit szórakozni velem? - állt elém egy nő, alig takart textilben. Tetőtől talpig végig mértem. Rövid, vörös haj, Erősen kihúzott, kék szemek. Piros ajkak, karcsú, néhány helyen mintha véraláfutásos lett volna a teste. A kulcscsontja alatt volt egy tinta paca, ami egy '05'-ös jelzés volt. Zöld miniszoknya, egy olyan fekete magassarkú, amiben kész csoda, hogy állni tud, felsőtestén pedig egy hastrikó volt, fekete csipkés. Szép volt, és kurva. Ha egy hős típus lennék, most kitervelném, hogyan szabadíthatnám fel ezeket a lányokat, mert látszott rajtuk, hogy szenvednek. Elrabolták őket, eladták.
- Nem - adtam a lényegre törő választ, majd mielőtt elkezdett volna rám csimpaszkodni, a szemeibe néztem fagyos arccal, majd ott hagytam. Mindenki a saját életét maga teremti meg. Lehet, hogy nem tehet róla, ha elrabolták, esetleg épp segíteni akart valakinek, de azt is ő generálta. Én is cselekedtem meggondolatlanul, csináltam dolgokat, amikre rákényszerítettek. Sokáig vártam a segítő kézre, ami nem jött. Senki se fordult vissza, senki se sajnált meg, csak kigúnyolt. Akkor én miért segítenék másoknak? Az emberek undorítóak. És én is az vagyok. Akkor miért tűnjek ki? Miért legyek más? Én is csak egy vagyok a több millióból, egy robot, aki vagy ellene van, vagy mellette. Választási lehetőségem, sose volt. Még is, ahogyan mások adnak lehetőségeket, hagynak választani. Mintha én akarnám így, úgy zsarolnak meg. Gusztustalanok. Mind egy szálig. Csak saját magukra gondolnak, senki másra. Ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ők akarják, akár ölni is tudnak. Ezekből lesznek a lázadások. A felkelések. Az emberek nem akarnak elnyomásban élni, nem akarják, hogy mások irányítsák. Ők akarnak másokat irányítani. Ők akarnak a jéghegy csúcsán lenni, és mindenkit letaszítani a verem aljába, és még lejjebb. Ahogyan a politikusok próbálják használni a szavakat. Ígéretet tesznek. Azt mondják, szebb jövőt hoznak az országukba. Aztán, mikor oda kerül a sor, nem azt kapja a nép, amit ígértek nekik. És ezt mind mosolyogva teszi, miközben magyarázza, hogy "De hát ezt mondtam!" A részleteket pedig elsumákolva gázolnak tovább az ingoványban. Mert ha észre is veszik, amikor csődbe megy az országuk, nem tesznek érte semmit. Kevesebb pénzt adnak azoknak az embereknek, akik életeket mentenek, akik a saját életüket kockáztatják másokért. És ő magukért is. Mégis inkább azok gazdagodnak meg, akik csak pár szót mondanak, és üldögélnek az irodájukban, miközben kurvák szopják le őket, és iszogatják a méreg drága borukat. Mert ilyenek az emberek. "Vagy ölök, vagy megölnek." Erről szól az életük. És én ebben nem akarok részt venni.

Az eső eleredt. Megnéztem a telefonom kijelzőjét. Hajnali kettő óra hét perc. Felsóhajtottam. Le kellett nyugodnom a felkavaró gondolataimmal, és leülnöm. Megdörzsöltem halántékomat. Hiába jöttem ki a friss hideg levegőre, addig mulasztotta el a fejfájásomat, amíg eszembe nem jutott az Apja. Letagadja a saját lányát, mert rossz fényt vet rá. Elutasítja Wendyt. Hányingerem van tőle, de ugyan az a célunk. Niall. Bár őszintén szólva kíváncsivá tesz az irat, amit ellopott. Milyen titka lehet egy olyan nagy embernek, mint Neki? Ha belegondolunk, rengeteg. Egy ilyen embernek lehet az egyik legsötétebb titka.

Mire vissza értem, már hajnali négy lehetett. Ásítottam, de nem tudtam aludni. A kocsi alig egy óra múlva itt lesz értünk, már összepakoltunk amit kellett, és csak vártunk. Harry az én szobámban volt, és az egyik széken ülve nyomkodta a telefonját, miközben idegesen rugózott a lába. Enyhén volt idegesítő.

- Mit mondtál mennyi idő van a két város közt? - érdeklődtem unalmamban. Harry abba hagyta a lábmozgatását, ami akaratlanul is egy sóhajt váltott ki belőlem. Végre.

- Olyan három óra lehet - gondolkodott, majd felállt, a hűtőből kivett két doboz sört, majd az egyiket nekem dobta. Megköszöntem, és bele ittam. Hideg volt. Hűsítő a hideg időben. Iszogattam kínomban, miközben mindent próbáltam kitervelni. Mit fogunk csinálni, ha már megérkeztünk? Lesz időm Wendyre? Annyi kérdés merült fel bennem, és mindre talán, ha tudtam válaszolni. Idegesítőek voltak az óráknak tűnő percek. Már ott akartam volna lenni, ott, ahol Ő van. Vele. Mégis, mintha nem lennék ura a tetteimnek, minden a feje tetejére állt; ezt éreztem. Hogyan kellene mindent megfordítanom, hogy mindenki az én kezemre játsszon? Legalább két lépéssel előrébb kell lennem, hogy minden simán menjen. Utána kell járnom dolgoknak. Milyen hely Portland? Kik dolgoznak nekünk? Kik lehetnek az esetleges ellenségeink, akik besúgnak annak, aki a halálunkat akarja? Hol van Niall? Kik segítenek neki? Esetleg van áruló köztünk? Minden előfordulhat. Egy vizsgálatot kell tartanom, amiben mindenkit "levizsgáztatok", hogy biztosra vegyem hűségét. Míg ezen elmélkedtem, elnéztem, ahogyan Harry felhívja Nicolt és beszélgetnek. Hogy már alig bírják ki egymás nélkül, hogy mennyi minden változott azóta. Elkezdtem nyomkodni telefonomat. Új rekordokat állítottam fel a játékokban, amik foglalták a memóriámat. Szükségtelenül.
 Alig telt el pár perc, mikor csörgött a telefonom. Brad volt az. Felkaptuk a cuccainkat, majd letrappoltunk a hátsó lépcsőn, ahol már várt ránk egy fekete Escalade. Már fogtam a fejemet, hogy ennél jobban nem is lehetnének feltűnőbbek, mikor Harry mellettem csak megvonta a vállát, majd beszállt hátra.
- Oooo, kék! - hallottam meglepődő hangját, miközben én is nyitottam az anyós ülés felőli ajtót. Brad a kormány előtt ült, göndör haja még mindig kócos volt, mint mindig. Arca sápadt, szemei alatt táskák. Sok helyen lehetett látni rajta sebeket. Bőrkabátot viselt, alatta egy kék-fehér csíkos felsőt. Napszemüveg volt a fején. Üdvözöltük egymást. Beültem, és már láttam is Brad mögött ülő csajt. Kék haj, kék szemek. Vastag ajkak, anyajegy az ajka felett. Szürke trikó, ölében egy farmerkabát.
- Hát te ki a fasz vagy? - érdeklődtem felőle kedvesen, miközben becsaptam az ajtót, és Brad indította a kocsit útjának.
- Cassidie. Liamnek dolgozom! - biccentett felém, miközben eléggé látványosan megnézett magának. Felvontam a szemöldököm, mikor megnyalta a felső ajkát. Bólintottam, majd inkább előre fordultam. Szép volt. Bombázó. És az öt évig féken tartott hormonjaimnak is nagyon bejött amit látott. Mégis, ahogyan arra gondolok, hogy máshoz nyúljak hozzá, rosszul leszek. Megnyaltam kiszáradt ajkamat, majd figyeltem az utat, és a lassan felkelő napot.
- Tatjana és a többiekről tudsz valamit? - érdeklődött előrehajolva Harry, miközben köszörülte a torkát. Brad a szeme elé húzta a szemüvegét, miközben a pusztaságban vezetett.
- Az ikreket és Jamest elkapták, most valahol Spanyolországban lehetnek bezárva. Tatjana pedig.. meghalt - mondta sóhajtva, mintha csak ő ölte volna meg, és nehezen esne neki kimondania. A hanglejtése érdekes volt számomra, a szemem sarkából figyeltem őt. Ahogyan rágózik, aztán iszik pár kortyot valamilyen energia italból, miközben le se veszi a tekintetét az útról. Szánalmasnak nézett ki, szó se róla.
- Meg.. halt?! - suttogta mögöttem Harry, és hátradőlt a székén. Hitetlenkedő, kétkedő hangja volt. Megértettem, miért. Én is nehezen tudnám elhinni, hogy az a lány, aki több száz banktól lopott pénzt, aki minket képzett ki, akit egyszer se tudtam legyőzni közelharcban, valaki megölje. Ő mindig a jobbat húzta ki mindenből. Akár a legdurvább helyzetből is sértetlenül jutott ki.
- Ki ölte meg? - kérdeztem rá fagyosan. Brad egy pillanatra felém fordult, és valami átsuhant az arcán.
- Nem tudom. Épp egy raktárból jöttünk ki, mikor elkezdtek ránk lőni. Sikeresen túl éltem, de Tatjana.. ő nem - rázta a fejét, én pedig igazat adtam neki abban, hogy lőfegyverrel támadtak rájuk, mivel a karcolások az arcán, a nyakán, mind olyan sérülés volt, amit golyó súrolt. Sokat láttam már ilyet. Sóhajtottam. Már rögtön az árulót keresem mindenkiben. Fejemet a hűvös ablaknak hajtottam, és becsuktam a szemem a Nap fénye elől. Egy új kaland veszi kezdetét, és valamiért rossz előérzetem van.

Második

Zayn Malik

A busz egyre kevesebb helyen állt meg. Egy kietlen rétre értünk, ami a két város közt terült el. Hatalmasat villámlott, pont felettünk. Harry elszunyókált, rám egyszerűen nem jött semmi se, csak éberen figyeltem, ahogyan a magasfeszültség össze-vissza csap le. Próbáltam rájönni, hogyan is történjen minden, hogyan jussak el a végkifejletig. Az út közben értesítettünk egy-két embert, aki a fontos embereket összetoborozza. Niko már Wendyvel van, és elrejtőztek. Liam csapatához csapódott két nő, ezért hozza őket is. A többiek nem lényegesek. Egy célunk van csak, megölni Niallt.

Unalmamban inkább csatlakoztattam a fülhallgatómat a telefonomba, és bekapcsoltam egy Starset számot, ami pontosabban az It Has Begun című zene volt. Akárhányszor becsuktam a szemeim, csak Wendyt láttam magam előtt. Ahogyan búcsúzkodunk, vagy épp menekült. Ahogyan csak olvasott, vagy aludt. Szemem sötétjét egy fehér villám világosította meg, így hunyorítva felpillantottam. A zene még dübörgött, és szívverésem passzolt hozzá. Harry feje hátra esett, szája tátva volt, és lassan folyt ki belőle a nyál. Undorító volt, és szemet forgató látvány. Szemem sarkából mozgást észleltem. Mintha csak a mellettem lévő táskából vennének ki valamit, oldalra fordultam, és láttam, ahogyan az egyik srác felénk közeledik. Kapucnit viselt, ami alól csak vérszomjas vigyora látszódott. Összehúztam a szemeim, és már előre láttam, mi fog bekövetkezni. A zene lassan a végéhez ért, így megropogtattam a nyakam, ahogyan felültem. Eltettem a telefonom, a fülesem. Körül néztem. A másik férfi, akin egy hatalmas szürke sapka volt, előre hajolt. A nő elöl pedig felállt, és hátra sétált az ajtóhoz, majd megnyomta a leszállást jelző gombot. A vigyorgó srác is megállt a nő mellett. Pont a mi üléseink mellett. Megrándult egy arcizmom, miközben azon rágódtam, hogy kik lehetnek ezek. A nőnek vörös hosszú haja volt. Háttal állt nekem. Egy térdig érő rózsaszín szoknya volt rajta, meg egy szürke blúz. Visszahelyezkedtem, és az ablaknak döntöttem fejemet. Eszementek. Undorítóak, meg se érdemelnék, hogy levegőt pocsékoljanak. Behunytam a szemem. Ha most Harryt fölébresztem, rögtön támadnak. Bár lehet, hogy igazából csak egy pszichopata a srác, a nő meg csak le akar szállni. Bemondták a következő megállót, majd eltelt pár perc. Valahogy a levegő egyre feszültebb lett, mikor az ülésem alatt egy füst bomba gurult, és az egész buszt elárasztotta a füst. Megálltunk, és éreztem, ahogyan ránk rontanak. Elsőnek elhajoltam az alig látható ütés elől, ami pont az arcomra lett célozva. Harrynak az alhasába ütöttem, hogy felébredjen. Eközben bemértek egy rúgást a hátamra, így előre estem. Figyelmetlen voltam. Megálltam, és az ütések elől hajoltam ki. Bár alig láttam valamit az orrom hegyéig, megtudtam állapítani az ellenségem közelgő mozdulatait. Egy jobb ütés volt. Mertem remélni, hogy ballal akar támadni, ezért mikor közelgett, felemeltem kinyújtott tenyérrel a jobb kezem, és arrébb löktem a megjósolt ütést, majd a mellettem elhaladt kéznek a csuklóját megragadtam. Egy kézzel fogtam, majd amilyen lendülettel jött volna nekem, olyan lendülettel vetett egy szaltót, és az üléseknek esett, amik pechükre eltörtek. Hátulról hallottam ahogyan nekem rohannak, így oldalra fordultam, majd a torka és az álla találkozásába ütöttem tenyerem élét. A nő volt, és fuldokolva megtántorodott. Hallottam pisztoly lövéseket, ezért letérdeltem, és vártam. Nem süvített el semmi se felettem, mellettem. Halottam egy erős üvöltést, majd elnémult minden. A busz ajtaja kinyílt, és a füsttel együtt a buszsofőrt vettük észre, ahogyan eszeveszettül hagyja el a helyet. A füst felszívódott, és láttam, hogy Harry arcát a pisztoly karcolta. Mind a három ember ájult volt, kivéve a nőt, aki csak köhögött.
- Kinek dolgoztok? - kérdeztem tőle, mire rám ugrott. A földre estünk, Harry már indult is felénk, mire én megfordítottam a helyzetet, immáron én ültem a nőn, aki csak könnyes, bevérzett szemekkel nézett rám, teli dühvel. Kezeit lefogtam a földhöz. Csak fújtatott egyet, és az arcomra köpött. - Akkor csak halj meg! - vigyorogtam rá, tele fogható undortól teli érzelmekkel. Kitágultak pupillái, és én még egyszer torkon vágtam, sokkal erősebben. Megrándult, és vért köhögött föl, majd összeesett. Gyors, kíméletes halál. Pedig nem érdemelné meg. Kínoztam volna még, de most nem ez volt a legfontosabb dolog.
- Hallod ezt? - állt meg mellettem, miután föltápászkodtam, és undorodva megráztam kezeimet. Kicsit kiestem a rutinból. A csöndre figyeltem. Kint zuhogott az eső, miközben halvány ciripelést hallottunk, és pittyegést. Összenéztünk, majd felkapva a táskáinkat kirontottunk a gépből, és rohantunk. Alig jutottunk el, mikor felrobbant a busz, és a hatalmas ereje tovább repített minket. A hideg földre estünk, egy sivatagos részen. Pár pillanatra elsötétült minden, mikor sikeresen bevertem a fejem. Feltápászkodtunk nyögdécselve, majd piszkos arccal a lángoló busz felé fordultunk.
- Zayn.. Szerintem ezek ki akarnak nyírni minket! - mondta elgondolkodva, én pedig csak bámultam rá, miközben felhúztam a szemöldököm.
- Harry?
- Igen?
- Szerintem is - hagytam rá az egészet, majd felkapva a táskám, elindultunk sétálva a világító házak felé.  A vihar kezdett elmúlni, és az ég is egyre világosabb lett, ahogyan elhagytuk az "Üdvözöljük Seattle városában!" feliratú táblát. Alig voltak az utcákon. Első dolgunk volt, hogy beléptünk egy Motel ajtaján, és lefoglaltunk, két szobát két  napra. Előre kifizettük, majd felmentünk, és szétválva beléptünk a szobákba. Semmi érdekesség nem volt. Egy hálószoba, nagy kétszemélyes rozoga ággyal, rögtön utána a fürdőszobába nyíló ajtó. Szekrény, egy hűtő, majd egy pici asztal. Felsóhajtottam. A fürdőbe masíroztam. Egyből egy berepedt tükörrel találtam magam, alatta pedig egy besárgult mosdókagylóval. Megnéztem magam. Kormozott arc, zsíros haj, sápadt arcbőr, táskák a szem alatt. Egy igazi bűnözőnek néztem ki. A ruhám se volt más, mint amiben elzártak öt évre a világtól. Fekete póló, szakadt farmer, és bakancs. A zuhanyfülke is besárgult, és a szürke fal is penészes volt. Nagyot sóhajtottam, majd levetkőzve egy alapos hideg zuhanyt vettem, majd vissza vettem gatyám, és inkább csak lefeküdtem az ágyra aludni. Nem álmodtam semmit se. Vagy csak nem emlékszem rá. Lehet annyira ijesztő, megrázó, esetleg semmit mondó volt, hogy jobbnak láttam elfelejteni.
Mindegy, mi volt az oka, kezdtem magam megint üresnek érezni. Gyerekesen izgultam, mintha ez lenne az első karácsonyom, és Wendy lenne az ajándékom. Ezen a napon kívül még egyet itt maradunk, hogy a szükséges cuccainkat összeszedjük. Ebben a két napban Wendy és köztem 275 km távolság lehet, esetleg 280. Ez nem tetszett, de mégis jobb volt, mint mikor Londonban és Washingtonban voltunk. Így én Seattleben, ő pedig Portlandben várt rám.  A Nap már égette az arcomat, amikor magamhoz tértem. Nem volt függöny, de nem is volt rá szükség, mivel pici is volt az ablak. Viszont a rajta beáradó merő fényesség pontosan az arcomra sütött. Mordultam, majd inkább felkeltem. Felvettem a poros ingemet, majd megnéztem még mennyi pénzem maradt. Nem sok. Felsóhajtottam. Cipőmet magamra kaptam, majd táskámat vállamra, és ott hagytam a szobát. Gondoltam szólok Harrynek, de úgy döntöttem, elsőnek veszek valami más ruhát, aztán visszatérek. A város hatalmas volt, egy toronnyal a tetején. Nem nagyon nézelődtem, csak a legközelebbi boltba berontottam, majd kiválasztottam egy szűk, fekete farmert, hozzá pedig egy szürke pólót, amin fekete felirat volt, meg egy fekete hosszú ujjút. Mivel maradt pénzem, egy közértbe is benéztem, ahonnan vettem két szendvicset, és ásványvizet. Visszafelé menet az embereket figyeltem. Mindegyikük bele merült a saját tökéletes világába, rám se bagózva. Még csak sejteni se sejthették egymásról, hogy ki milyen múlttal rendelkezik. Vajon a szőke cicababa igazából egy judo bajnokság első helyezettje, esetleg a dagadt fickó, aki úgy nézett ki, mint egy maffiózó, az igazából egy bababoltot vezet? Ki tudja. Annyi élet, és mindben más történet. Meggyújtottam a cigim, majd elszívva felnéztem az égre, az egyik piros lámpánál. Most őszintén, ha másik életbe születtem volna, milyen személyiségem lenne? Egy kiállhatatlan könyvmoly lennék? Esetleg egy cég vezetője? Lenne rendes családom? Egy feleségem, két gyermekem és egy kutyám? Abban az életben ebbe a bőrbe vágynék? Az izgalomra? Az instabilitásra? A rohangálásokra, menekülésekre? Ölésre?

Első

Zayn Malik

2018. Szeptember 5.

Napjainkban.

Ismét eltelt egy nap, és itt rohadok az üres falak között. Idegtépő perceimben már a fejemet vertem a falba, hogy mégis mit tudnék csinálni. Mióta Niall sikeresen kiszökött, az őrök száma kétszeresére nőtt, s szinte senkit se engednek ki a cellájából, maximum akkor, ha ideg összeroppanást kap az illető, és kinyírják. Végül is, ha belegondolunk, én már most a szélén állok, szóval nem sok tart attól vissza, hogy halott legyek. Örülne is neki Niall. Én nem annyira, bár, ha megdöglök, mit számít, én mit érzek? Semmit. Idegennek éreztem magamat a saját bőrömben, pedig nem szokásom ilyen miatt aggódni. Mennyi embert csaptam be, mennyi embert húztam tőrbe. Mégis, most egy nő miatt lerágom tövig a körmeimet. Ha tudnék, már rég kiszabadultam volna innen, de még Harryvel se tudtam találkozni. Alig kelt fel a Nap, de én már rég fekvőtámaszokat csináltam, vagy éppen felüléseket gyakoroltam. Ha egy ujjal is hozzá mer érni Wendyhez, a kisujjától kezdve egyesével eltöröm a csontjait, majd feldarabolom a végtagjait, és megsütöm, hogy megetessem a saját húsával. Remélem élvezni fogja, mert én biztosan! Csak kerüljön a kezeim közé az a kis seggarc, és rájön, hogy Zayn Malikkal nem jó ujjat húzni. Egész nap nem csináltam semmit se, csupán edzettem. Ahogyan az elmúlt öt évben is. Nem tudtam eldönteni, hogy kiszökjek, és "elraboljam" Wendyt, hogy megvédjem Nialltől, vagy még töltsem le a maradék öt évet, hogy új életet kezdhessek a nőmmel. Nőmmel. Ez olyan cseszettül jól hangzik, hogy akármikor kimondom, vagy csak gondolatban elmerengek a szóról, meleg borzongás fut végig rajtam, mintha egy tini csaj lennék. Lassacskán hiányzott Wendy, és nem tudtam mit kezdeni magammal. A négy falak közt kezdtem úgy érezni magam, mintha begolyóznék. Bár már lehet, hogy rég megbolondultam, és az egészet, ami eddig megtörtént velem, mind csak kitaláltam, miközben már több évtizede a börtönben fekszek. El telt egy nap, de lehet, hogy már kettő, és én nem tudok semmit se tenni, mert be vagyok zárva. Lehet, hogy Wendy már rég alulról szagolja az ibolyát, vagy éppen Niallt kapták el, és lőtték fejbe. Remélem az utóbbi történt meg. A hideg is kiráz, ha arra gondolok, hogy Wendy meghalt.

Belegondolva, hogy mielőtt megismerkedtünk volna, én már rég ismertem. Ismertem már akkor barna fürtjeit, igéző szemeit, és bombázó testét, ami után minden szem megfordult az irigységtől, vagy a mocskos gondolatok miatt.
- Látogatód van! - csapott valamit a rácsnak az egyik őr, én pedig elgondolkodtam, ki lehet az, de időt se hagyva, hogy kimásszak a kemény ágynak nevezett dobozról, már rángatott kifele a pocakos csávó. Megláncolt, majd tovább rángatott a folyosón. Fogcsikorgatva kirántottam karjaimat, hogy jelezzem, tudok magamtól is járni, de erre ő csak gyomron ütött egy bottal, nekem meg akaratlanul is kiszaladt egy fájós nyögés a számon, miközben előregörnyedtem. Hunyorítottam, hogy nyugtassam magam, nehogy visszaüssek, mert akkor plusz éveket is ülhetek akár itt. Legszívesebben pofán ütném, majd a fejét jól a falba vágnám, hogy a pofája is olyan szép legyen, mint a lelke.
- Mozogj már, kutya! - üvöltött rám, majd a térdhajlatomba rúgott, amire térdre estem, és ő kiröhögött. Gyilkos pillantást vetettem a földre, és oly' annyira szorítottam össze a fogaimat, hogy egy kis fémes ízt éreztem meg a nyelvem szélén. Felrángatott, én pedig, mint egy jól tanult kutya, lehajtott fejjel, vöröslő arccal hagytam, hadd ráncigáljon addig, míg ki nem szabadulok innen. Bevezetett egy szobába, majd leültetett egy székre. Mintha én nem tudnék magamtól leülni, seggarc. A szoba üres volt, egyedül egy fémasztal volt előttem, ami mögött még egy szék. Azt gondolva, hogy telekamerázták a helységet, mégis egyedül éreztem magam. Kinyílt az ajtó, és bejött egy nagy darab kopasz csávó öltönyben, akinek az arca ismerős volt, és sebes. Mögötte pedig benyitott egy férfi, akit igazán jól ismertem. Sötétkék öltönyt viselt, fehér inget. Ősz haja le volt nyírva rendezetten, miközben keskeny szemüvege mögül zöld szemeivel rám talált, és halványan elmosolyodott.
- Üdv, Zayn! - ült le a székre, és a majma mögé állt, miközben maga előtt összekulcsolta kezeit.
- Elnök úr - biccentettem válasz ként. Nem értettem, miért van itt. Hiába próbáltam rájönni, ő mit kereshet itt, de nem igazán jutottam dűlőre. Végül csak felsóhajtottam, és a szék támlájára dőltem, miközben láncolt kezeim a lábamon pihentek.
- Hogy vagy? Kedvesek veled az itteniek? - érdeklődött, én pedig csak bámultam rá. Dühös voltam rá, mert nem hallgatott rám.
- Figyelmeztettem. Megmondtam, hogy el kell menniük. Közöltem, hogy Niall egy segg. Maga pedig kétszer is kirúgott, és össze veretett. Mit szeretne tőlem? - mondtam neki tetetett higgadtsággal, miközben belül őrjöngtem, és téptem volna szét a fejét darabokra.
- Azt akarom, hogy kapd el Niallt - mondta mosolyogva, és rákönyökölt az asztalra. Ha lett volna valami ital a számban, most vagy félre nyeltem volna, vagy kiköpném. El akartam kapni, mivel  utáltam, és veszélyt jelentett Wendyre nézve. Oldalra biccentettem a fejem, miközben mérlegeltem a dolgokat. Ki szabadulok, és Wendyvel lehetek, plusz egy Elnök utasítására ölhetek meg valakit, akit amúgy is megölnék.
- Ennyire aggódik a lányáért? - próbáltam rá jönni, hogy őt ez miben érinti. Hátradöntötte a fejét, és halkan felnevetett.
- A lányomért? Nincs is lányom! - suttogta, majd elém dobott egy vastagabb borítékot. Felhúztam a szemöldököm, és gondolkodtam, miért tagadja le? Miért nem vallja be, hogy az egy szem lányáért aggódik. - Az a Niall ellopott pár igen értékes papírt, és ezeket vissza kell szerezned! - állt fel a székről. - Onnan, hogy ki lépsz ebből a szobából, szabad vagy. De figyelmeztetlek, mindenhol vannak embereim. Itt még a falnak is füle van! - sétált el az ajtóig, és már nyitotta is.
- Egy feltétellel vállalom el! - állítottam meg, miközben őt néztem. Megállt, és hátrasandított.
- Mi lenne az?
- Engedje szabadon Harryt is - feleltem egyből, ő pedig csak elmosolyodott, és kisétált az ajtón nyomában a majmával. Megdörzsöltem az arcom, ahogyan előre dőltem, majd felkapva a borítékot, felálltam, és az ajtó elé sétáltam, amit kinyitottak, majd a bilincsemet leszedték rólam. Megmasszíroztam a csuklóimat, majd tovább álltam, egészen odáig, ahol a személyes dolgaimat vissza adták, és néhány papír aláírását követelték.  Mivel simán letudtam mindent, gondoltam Hazzát is elengedték, vagy el fogják. Kiléptem a helységről, és elsétáltam a csendes éjszakában a buszmegállóhoz. Már a fene se emlékszett, hogy hol is állt a börtön, csak gyorsan el akartam innen tűnni. Bár, ha ezt tudtam volna, hogy ma kiszabadulok, bevertem volna annak a seggarcnak. Eleredt az eső, én pedig csak felnéztem a sötét égre, amit felhők borítottak, és messze ellehetett látni egy város fényeiig. Megnéztem a táskám tartalmát. Telefon, pénztárca, egy kis notesz, fülhallgató, öngyújtó, és egy féldoboz cigi. Egy hatalmasat villámlott mikor meggyújtottam egy szál cigit, majd beleszívtam. Egy busz kanyarodott be a kietlen utcán. Ekkor hallottam meg, hogy ismét kinyílik a börtön kapuja, és egy bozontos alak sétál ki. Felnéztem az égre, majd kifújtam a füstöt.
Ne aggódj Niall, elkaplak! 
- Most hová? - állt meg mellettem barátom, és együtt szálltunk fel a buszra, miután elnyomtam a cigit. Leültem egy négy fős helyre, és Harry elém ült, miközben az ablakon bámultunk ki a zuhogó esőbe. A buszon rajtunk kívül még két férfi ült hátul, elől pedig egy nő.
- A bandához - Tele voltam adrenalinnal, és dühvel. El se tudtam hinni, hogy Wendyt is láthatom. Nem soká.

Prológus 2/2

 

Zayn Malik

2013. Június 27.

Wendy összeomlása után.

Hogy lehet, hogy egy ilyen kibaszott szexi, és intelligens nő, ekkora titkot rejtegetett magában? Eddig miért nem tudtam erről, miközben lassan nyolc hónapja, hogy "ismerem", és a legjobb haverom, a bátyja? Ekkora sügér is csak én lehettem! Harry, és Niko már mindenkit végig kérdezgettek, de szánalmukra méltóan, majdnem mindenki új volt itt, de végül sikerült nekik megtudni, s jöttek is volna mesélni, de kizártam őket Wendy szobájából. Izzadt homlokáról folyamatosan törölték a cseppeket, majd egy idő után magunkra hagytak a dolgozók. Kisimultak a ráncai, s nyugodtan szuszogott. Elképesztő puha volt az ágya, mikor ráültem ismét, s onnan figyeltem őt. Nem értettem őt, a személyiségét, hogy egy ilyen befolyásos személynek, hogy lehet ilyen életstílusa. A nyakláncot még mindig viselte, s ez mosolyt csalt az arcomra. Ez az a lány, akiért kibaszottul változni akartam, és akarok, de fogalmam sincs, hogy hogyan csináljam. A testékszereimet kivettem, hogy elfogadjon maga mellett. Én csak azt akartam, hogy végre olyannak nézzenek, aki egyenlő vele, és nem áll lentebb, hogy ne én nézzek fel rá, hanem ő rám.
Hiába voltam kíváncsi a múltja iránt, szinte mindent tudtam róla, vagyis, ezt gondoltam, egészen mostanáig.  Végül mikor felkelt, mindent elmesélt, és én megértettem őt. Olyan gondokat tartott magában, amiket kiskorában csinált, s nem segítettek neki. Apámmal is ez volt. Mivel a maffiának dolgozott, sok adóssága keletkezett, s végül az anyám életébe is került. A mai napig nem akartam tudni, hogy mit művelhettek vele, miután apám odadobta nekik, hogy törlesszen. És miután apám torkába nyomták a puskát, s a ravaszt meghúzták, közölték, hogy én veszem át a helyét. A két húgomat a nagyszüleinkhez vittem, s megkértem őket, hogy töröljék ki az emlékeikből, hogy volt valaha is bátyjuk. Ezért is tudom, milyen érzés volt Harrynek, hogy Wendyt ráírták a listámra. Pedig ő lett volna az utolsó személy, akit meggyilkoltam volna a főnök előtt. Aztán a bálon, egy igen ismerős személyt láttam meg.
- Zayn, ő itt Lilly Flord, az édesapám unokatestvére! - mutatta be Wendy, őt, akit imádtam. Niko édesanyját. Próbáltam nem vigyorogni, ahogy az összefüggést meghallottam, miszerint harmad unokatesók Nikoval.

Mikor elszabadult a pokol, minden káosz borított.

2013. Szeptember 6.
Letartóztatás után öt nappal.

A börtön falai nyirkosak voltak, és idegenek. Elzárkóztatáson voltam, ismét, kis verekedés miatt. Szinte minden nap magukénak akarnak tenni az itteni rabok, vagy csupán bunyózni, de ahogyan megpróbálnak akárcsak hozzám érni is, tudják, hogy többé ilyet ne tegyenek. Hiába változtam meg Wendy szerelme miatt, tudtam, egy ilyen helyen tudatni kell, hogy a ranglétrán, hol is állok.

- Kaphatnék papírt és tollat? - kérdeztem az őrtől, aki csak gúnyosan elvigyorodott, s én összehúztam a szemöldököm. Na ne csessz ki velem haver! Végül eltűnt, s egy megsárgult papírt, és kék tollat dobott be. A szobám igen lakosztályszerű volt, ha mondhattam az unott szürke falat, amin nem volt ablak, a sarokban egy klotyó volt, a másik sarokban egy rohadt kemény egyszemélyes ágy, piszkos huzatokkal. És a végén egy kis asztal volt rakva, ami előtt kérges szék volt található. Leültem az utóbbihoz, s mély levegőt vettem, majd a fáradt papír magába szívta a friss kék tintát, ahogyan a kacskaringós ronda betűimet rávéstem.

"Wendy!

Tudom, hogy ezt a levelemet igazából soha se fogod megkapni, de hogy leszarom, az is biztos! Ez a nyolcadik nap, hogy együtt járunk hivatalosan is, mégis öt napja nem is hallottam rólad semmit, bár inkább azt furcsállnám, ha igen. Itt minden rendben, vagyis, ha tőlem függne, már rég a forró derekadat ölelném, hogy reszketeg testedet megtartsam, miközben csókokat hagynék tested minden egyes kis szegletén! A lényeg, mielőtt túlságosan is elkalandoznék, hogy hiányzol, és szeretlek! Remélem ezt a pár évet gyorsan leülöm, és akkor ismét együtt lehetünk!

Zayn."

2018. Szeptember 3.

Wendyt kiengedték az elvonóról.

Minden nap írtam pár sort a begyűjtött lapjaimra, s hiába zártak el Harrytől, tudtuk, hogy már csak öt év van az enyhített bezárkóztatásokból. Sajnos Niallel egy szárnyba kerültünk, ennek hála, minden nap láthattam három órán át. Persze közben csináltatott magára tetkókat, s mindig rágózott, amitől kezdtem ideges lenni, főleg, mikor a mai délután néztük az étkezdében az egyetlen tévét, ami volt az egész szárnyban. A riporternő erőltetetten mosolygott, mikor közölte, hogy Wendy visszavette a helyét, és ismét friss levegőt szívhatott. Niall csak gúnyosan rám mosolygott, miközben felém sétált, fellökve maga mellől az embereket. 

- Ki fogom nyírni a csajod! - üvöltve elkezdett verni, de alig telt el öt másodperc, már leszedték rólam.  Nyugodt maradtam, hiszen, ha elvesztem a fejem, plusz éveket rám sóznak, ezek a dögök. Az őrök elvitték, s a napom esemény mentesen telt, egészen az estig, mikor a riasztó megszólalt, s őrök jöttek őrizni a cellákat, miközben azt üvöltötte a hangszóró, hogy egy rab elszökött. 

Prológus 1/2

 

Zayn Malik

 

2013. Június 2.
Wendy Londonba utazása előtt. 

A nap már felkelőben volt, mikor végre sikerült normálisan összecipzáraznom a sporttáskámat. Kint még mindig zuhogott, mikor ásítva rohantam a fürdőbe, majd lezuhanyozva hanyagul felöltöztem egy farmerbe és egy fekete ingbe, és éppen a szeretett bakancsomat vettem fel, mikor betörték az ajtót, így az ajtómmal estek a földre. Por szállt fel a levegőbe, s köhögni kezdtem. Mindkettőn vörös sapka volt, de az egyiknek szőke haja, míg a másiknak kicsit göndörkéd, barna haja. Rögtön fölismertem őket: James és Brad.

- Mi a faszt képzeltek? - ordítottam magamból teljesen kikelve. A két srác teljesen ledöbbent, majd reszketni kezdtek. Csak szánalmasan tudtam mosolyogni rajtuk, mikor közelebb léptem hozzájuk. Harry éppen akkor lépett be csodálkozva, mikor felhúztam a gallérjuknál fogva őket. Kurvára nem érdekelt, hogy még újak a maffiák légkörében, meg kellett őket leckéztetnem, hogy tudják, hol a helyük. Elengedtem őket, s felváltva néztem hol az egyikre, hol a másikra.

- Zayn. Nem éri meg - kezdte nyugodtan, fel sem nézve a telefonjából haverom. Csak megforgattam a szememet, s bevertem az egyik alhasába, mire meggörnyedt, és felnyögött. Brad elképedve próbált hátrálni, de nem engedtem a ruhájánál fogva. James a hasát szorította, így őt elengedve, hagytam, hogy a földre essen. Brad barna szemeivel kérlelően nézett rám, de csak gúnyosan tudtam rá mosolyogni.

- Miért is? - kérdeztem még mindig tartva a szemkontaktust Braddel. 'Hogy lehet valaki ennyire agyalágyult, hogy nem tudja felfogni, hogy ez a hely mindenkinek tabu? Még csajokat se hozok fel ide!' Akaratlanul is kitágultak pupillái, és még jobban kapálózott mellettem. Már lendítettem a karom, hogy ököllel az arcába vágjak, mikor Harry gyorsan közbeavatkozott szavaival.

- Mert nem kell utaznod Washingtonba! - mondta lelkesen, mire elkerekedett szemekkel néztem zöld szemeibe. Elengedtem a srácot, mire ő fogta a társát, és kirohantak a szobából. Csak megvakartam a fejem, és félre biccentettem. 
- He? - nyögtem ki, ami csak kitudott jönni a számon. A bongyor csak helyeslően bólintott, majd beljebb lépett, s ismét a készülékébe mélyedt. 
- Attól még, hogy Harry vagy, és be tőrt az ajtóm, nem jöhet ide be senki! - rivalltam rá, de csak mosolygott rajtam pimaszul. 
- Jönnek Londonba, az apját ide hívták, és a kedves Niall leszervezte, hogy Wendy is jöjjön, de még mindig kérlek, hogy ne tedd! - tette el a telefonját, és pont velem szembe állt meg. Alig három centivel lehetett magasabb, de így is tudtuk, hogy itt nem a magasság számít, hanem a könyörület. - Emlékezz, miért léptél be! Gondold végig, hogy én miért léptem be! Hogy.. kérlek, nekem már csak ő maradt a családomból, akárhogyan is nézzük, és már négy hónapja őt figyeled a kamerákon keresztül! - kérlel tovább, de bennem már rég eldőlt, hogy mit fogok csinálni. Azért léptem be, mert apám tartozott a maffiának, és mivel idő előtt meghalt, rám ruházták az adóját, így bérgyilkosnak kellett állnom, hogy dagadt szatyrokat nyírjak ki, de ez most más volt. Itt az Elnök lányáról beszéltünk. Nem néztem tovább zöld szemeit, elfordultam, s kisétáltam a szobámból, hogy levegőzhessek. A lépcsőig jutottam, mikor rám üvöltött. 
- Ő még mindig a húgom Zayn! - megdermedtem, s néztem, ahogyan Brad a lépcső aljáról felnézz rám, majd el is iszkol a gyáva féreg. Megfordultam, s csak néztem a haverom. 
- Tudom. 

 2013. Június 13.

Wendy sétálása közben.

- El se hiszem, hogy ezt csináljuk basszus! - örvendezik Harry, mire csak morgok valamit. Elhagytuk a bázist, miután kinyilvánítottuk a főnöknek a véleményünket. Persze élvezet volt megölni néhány utálatos személyt, de fájt menekülni, miközben tudatták velünk, hogy az ellenségeik lettünk. Niko, és Louis velünk tartottak, és vártak ránk egy furgonban, majd elbujtunk London szélén. A napok utána rohamosan teltek, az elnököt megpróbáltuk látogatni, hogy közöljük a maffia tervéről, de elkaptak, és kilöktek a helyiségből. 
- Ott van! - bökött meg, s biccentett mellénk, ahol Wendy Oliver Moon ült, egy biztonságival. Elképesztő szexi volt, s éreztem, hogy leteperném. Tekintetünk találkozott, de nem nézhettem sokáig, mivel megláttuk Jamest, ahogyan pisztolyt vett elő, s felénk mutatta. Csak elröhögtem magam, s a tömegben elvesztünk a szeme elől. Ezek után a napok piszkosul felgyorsultak, s mi ismét belopóztunk a házba, ami inkább nevezhető volt kastélynak. Pechünkre, és szerencsémre Wendy szobáján át tudtunk bejutni, s alkalmam volt öt másodpercig nézni kipihent arcát, mikor Harry megbotlott az egyik asztal sarkában, s ő felébredt. Belopóztunk az apjához, s felébresztettük jó szándékokkal. Persze ennek az lett a vége, hogy Niallt is odahívta, s vitába bocsátkoztunk. Mondhatni öröm volt látni, hogy megbíznak itt Niallben, s minket nem akartak letartóztatni éjnek évadján, csupán megvertek, s kirúgtak. Ismét.

Üdvözlet!

Sziasztok!

Az Elnök Lánya második évadának történetét olvashatjátok majd itt, ahol megismerhetitek a folytatást Zayn Malik szemszögéből. Az évek elszálltak felettük, s új bonyodalmakba keveredtek. Megtudhatjátok, hogy milyen egy olyan embernek lenni, akinek a barátnője egy fontos ember a társadalomban, s a ranglétrán sokkal magasabban áll. Ahol Niall ismét egy halálos lökést indít ellenük, s egy régi ismerős kitárja fekete szárnyait, és úgy érzi, végre övé az idő. Majd egy kedves barát ismét összehozza a csapatot, de nem Londonban, hanem egy másik kontinensen, hogy újfent megmentsék a lányt, akiért akár az életüket is adnák! A maffia pedig nem jelent számukra gondot, hiszen egy megbízható személy közbelép, de biztosak benne, hogy minden úgy megy, ahogy kell? Hogy nem áll senki se bosszút az elhunytakon? Bűntudat nélkül fognak tovább élni, vagy az élet szétmarja a szívüket, hogy aztán a sötét ködbe fulladjanak? Ismert, és új szereplők, régi, és régen látott helyszínek, szerelmek, barátságok, ellenségek, halál, és egy idegen érzés. Készen állnak, hogy folytassák a dolgukat, vagy már elfáradtak?

Blog nyitása: 2015. Június 23.