2015. július 30., csütörtök

Második




Zayn Malik


A busz egyre kevesebb helyen állt meg. Egy kietlen rétre értünk, ami a két város közt terült el. Hatalmasat villámlott, pont felettünk. Harry elszunyókált, rám egyszerűen nem jött semmi se, csak éberen figyeltem, ahogyan a magasfeszültség össze-vissza csap le. Próbáltam rájönni, hogyan is történjen minden, hogyan jussak el a végkifejletig. Az út közben értesítettünk egy-két embert, aki a fontos embereket összetoborozza. Niko már Wendyvel van, és elrejtőztek. Liam csapatához csapódott két nő, ezért hozza őket is. A többiek nem lényegesek. Egy célunk van csak, megölni Niallt.
Unalmamban inkább csatlakoztattam a fülhallgatómat a telefonomba, és bekapcsoltam egy Starset számot, ami pontosabban az It Has Begun című zene volt. Akárhányszor becsuktam a szemeim, csak Wendyt láttam magam előtt. Ahogyan búcsúzkodunk, vagy épp menekült. Ahogyan csak olvasott, vagy aludt. Szemem sötétjét egy fehér villám világosította meg, így hunyorítva felpillantottam. A zene még dübörgött, és szívverésem passzolt hozzá. Harry feje hátra esett, szája tátva volt, és lassan folyt ki belőle a nyál. Undorító volt, és szemet forgató látvány. Szemem sarkából mozgást észleltem. Mintha csak a mellettem lévő táskából vennének ki valamit, oldalra fordultam, és láttam, ahogyan az egyik srác felénk közeledik. Kapucnit viselt, ami alól csak vérszomjas vigyora látszódott. Összehúztam a szemeim, és már előre láttam, mi fog bekövetkezni. A zene lassan a végéhez ért, így megropogtattam a nyakam, ahogyan felültem. Eltettem a telefonom, a fülesem. Körül néztem. A másik férfi, akin egy hatalmas szürke sapka volt, előre hajolt. A nő elöl pedig felállt, és hátra sétált az ajtóhoz, majd megnyomta a leszállást jelző gombot. A vigyorgó srác is megállt a nő mellett. Pont a mi üléseink mellett. Megrándult egy arcizmom, miközben azon rágódtam, hogy kik lehetnek ezek. A nőnek vörös hosszú haja volt. Háttal állt nekem. Egy térdig érő rózsaszín szoknya volt rajta, meg egy szürke blúz. Visszahelyezkedtem, és az ablaknak döntöttem fejemet. Eszementek. Undorítóak, meg se érdemelnék, hogy levegőt pocsékoljanak. Behunytam a szemem. Ha most Harryt fölébresztem, rögtön támadnak. Bár lehet, hogy igazából csak egy pszichopata a srác, a nő meg csak le akar szállni. Bemondták a következő megállót, majd eltelt pár perc. Valahogy a levegő egyre feszültebb lett, mikor az ülésem alatt egy füst bomba gurult, és az egész buszt elárasztotta a füst. Megálltunk, és éreztem, ahogyan ránk rontanak. Elsőnek elhajoltam az alig látható ütés elől, ami pont az arcomra lett célozva. Harrynak az alhasába ütöttem, hogy felébredjen. Eközben bemértek egy rúgást a hátamra, így előre estem. Figyelmetlen voltam. Megálltam, és az ütések elől hajoltam ki. Bár alig láttam valamit az orrom hegyéig, megtudtam állapítani az ellenségem közelgő mozdulatait. Egy jobb ütés volt. Mertem remélni, hogy ballal akar támadni, ezért mikor közelgett, felemeltem kinyújtott tenyérrel a jobb kezem, és arrébb löktem a megjósolt ütést, majd a mellettem elhaladt kéznek a csuklóját megragadtam. Egy kézzel fogtam, majd amilyen lendülettel jött volna nekem, olyan lendülettel vetett egy szaltót, és az üléseknek esett, amik pechükre eltörtek. Hátulról hallottam ahogyan nekem rohannak, így oldalra fordultam, majd a torka és az álla találkozásába ütöttem tenyerem élét. A nő volt, és fuldokolva megtántorodott. Hallottam pisztoly lövéseket, ezért letérdeltem, és vártam. Nem süvített el semmi se felettem, mellettem. Halottam egy erős üvöltést, majd elnémult minden. A busz ajtaja kinyílt, és a füsttel együtt a buszsofőrt vettük észre, ahogyan eszeveszettül hagyja el a helyet. A füst felszívódott, és láttam, hogy Harry arcát a pisztoly karcolta. Mind a három ember ájult volt, kivéve a nőt, aki csak köhögött.
- Kinek dolgoztok? - kérdeztem tőle, mire rám ugrott. A földre estünk, Harry már indult is felénk, mire én megfordítottam a helyzetet, immáron én ültem a nőn, aki csak könnyes, bevérzett szemekkel nézett rám, teli dühvel. Kezeit lefogtam a földhöz. Csak fújtatott egyet, és az arcomra köpött. - Akkor csak halj meg! - vigyorogtam rá, tele fogható undortól teli érzelmekkel. Kitágultak pupillái, és én még egyszer torkon vágtam, sokkal erősebben. Megrándult, és vért köhögött föl, majd összeesett. Gyors, kíméletes halál. Pedig nem érdemelné meg. Kínoztam volna még, de most nem ez volt a legfontosabb dolog.
- Hallod ezt? - állt meg mellettem, miután föltápászkodtam, és undorodva megráztam kezeimet. Kicsit kiestem a rutinból. A csöndre figyeltem. Kint zuhogott az eső, miközben halvány ciripelést hallottunk, és pittyegést. Összenéztünk, majd felkapva a táskáinkat kirontottunk a gépből, és rohantunk. Alig jutottunk el, mikor felrobbant a busz, és a hatalmas ereje tovább repített minket. A hideg földre estünk, egy sivatagos részen. Pár pillanatra elsötétült minden, mikor sikeresen bevertem a fejem. Feltápászkodtunk nyögdécselve, majd piszkos arccal a lángoló busz felé fordultunk.
- Zayn.. Szerintem ezek ki akarnak nyírni minket! - mondta elgondolkodva, én pedig csak bámultam rá, miközben felhúztam a szemöldököm.
- Harry?
- Igen?
- Szerintem is - hagytam rá az egészet, majd felkapva a táskám, elindultunk sétálva a világító házak felé.  A vihar kezdett elmúlni, és az ég is egyre világosabb lett, ahogyan elhagytuk az "Üdvözöljük Seattle városában!" feliratú táblát. Alig voltak az utcákon. Első dolgunk volt, hogy beléptünk egy Motel ajtaján, és lefoglaltunk, két szobát két  napra. Előre kifizettük, majd felmentünk, és szétválva beléptünk a szobákba. Semmi érdekesség nem volt. Egy hálószoba, nagy kétszemélyes rozoga ággyal, rögtön utána a fürdőszobába nyíló ajtó. Szekrény, egy hűtő, majd egy pici asztal. Felsóhajtottam. A fürdőbe masíroztam. Egyből egy berepedt tükörrel találtam magam, alatta pedig egy besárgult mosdókagylóval. Megnéztem magam. Kormozott arc, zsíros haj, sápadt arcbőr, táskák a szem alatt. Egy igazi bűnözőnek néztem ki. A ruhám se volt más, mint amiben elzártak öt évre a világtól. Fekete póló, szakadt farmer, és bakancs. A zuhanyfülke is besárgult, és a szürke fal is penészes volt. Nagyot sóhajtottam, majd levetkőzve egy alapos hideg zuhanyt vettem, majd vissza vettem gatyám, és inkább csak lefeküdtem az ágyra aludni. Nem álmodtam semmit se. Vagy csak nem emlékszem rá. Lehet annyira ijesztő, megrázó, esetleg semmit mondó volt, hogy jobbnak láttam elfelejteni.
Mindegy, mi volt az oka, kezdtem magam megint üresnek érezni. Gyerekesen izgultam, mintha ez lenne az első karácsonyom, és Wendy lenne az ajándékom. Ezen a napon kívül még egyet itt maradunk, hogy a szükséges cuccainkat összeszedjük. Ebben a két napban Wendy és köztem 275 km távolság lehet, esetleg 280. Ez nem tetszett, de mégis jobb volt, mint mikor Londonban és Washingtonban voltunk. Így én Seattleben, ő pedig Portlandben várt rám.  A Nap már égette az arcomat, amikor magamhoz tértem. Nem volt függöny, de nem is volt rá szükség, mivel pici is volt az ablak. Viszont a rajta beáradó merő fényesség pontosan az arcomra sütött. Mordultam, majd inkább felkeltem. Felvettem a poros ingemet, majd megnéztem még mennyi pénzem maradt. Nem sok. Felsóhajtottam. Cipőmet magamra kaptam, majd táskámat vállamra, és ott hagytam a szobát. Gondoltam szólok Harrynek, de úgy döntöttem, elsőnek veszek valami más ruhát, aztán visszatérek. A város hatalmas volt, egy toronnyal a tetején. Nem nagyon nézelődtem, csak a legközelebbi boltba berontottam, majd kiválasztottam egy szűk, fekete farmert, hozzá pedig egy szürke pólót, amin fekete felirat volt, meg egy fekete hosszú ujjút. Mivel maradt pénzem, egy közértbe is benéztem, ahonnan vettem két szendvicset, és ásványvizet. Visszafelé menet az embereket figyeltem. Mindegyikük bele merült a saját tökéletes világába, rám se bagózva. Még csak sejteni se sejthették egymásról, hogy ki milyen múlttal rendelkezik. Vajon a szőke cicababa igazából egy judo bajnokság első helyezettje, esetleg a dagadt fickó, aki úgy nézett ki, mint egy maffiózó, az igazából egy bababoltot vezet? Ki tudja. Annyi élet, és mindben más történet. Meggyújtottam a cigim, majd elszívva felnéztem az égre, az egyik piros lámpánál. Most őszintén, ha másik életbe születtem volna, milyen személyiségem lenne? Egy kiállhatatlan könyvmoly lennék? Esetleg egy cég vezetője? Lenne rendes családom? Egy feleségem, két gyermekem és egy kutyám? Abban az életben ebbe a bőrbe vágynék? Az izgalomra? Az instabilitásra? A rohangálásokra, menekülésekre? Ölésre?

2015. július 19., vasárnap

Első


Zayn Malik


2018. Szeptember 5.
Napjainkban.

Ismét eltelt egy nap, és itt rohadok az üres falak között. Idegtépő perceimben már a fejemet vertem a falba, hogy mégis mit tudnék csinálni. Mióta Niall sikeresen kiszökött, az őrök száma kétszeresére nőtt, s szinte senkit se engednek ki a cellájából, maximum akkor, ha ideg összeroppanást kap az illető, és kinyírják. Végül is, ha belegondolunk, én már most a szélén állok, szóval nem sok tart attól vissza, hogy halott legyek. Örülne is neki Niall. Én nem annyira, bár, ha megdöglök, mit számít, én mit érzek? Semmit. Idegennek éreztem magamat a saját bőrömben, pedig nem szokásom ilyen miatt aggódni. Mennyi embert csaptam be, mennyi embert húztam tőrbe. Mégis, most egy nő miatt lerágom tövig a körmeimet. Ha tudnék, már rég kiszabadultam volna innen, de még Harryvel se tudtam találkozni. Alig kelt fel a Nap, de én már rég fekvőtámaszokat csináltam, vagy éppen felüléseket gyakoroltam. Ha egy ujjal is hozzá mer érni Wendyhez, a kisujjától kezdve egyesével eltöröm a csontjait, majd feldarabolom a végtagjait, és megsütöm, hogy megetessem a saját húsával. Remélem élvezni fogja, mert én biztosan! Csak kerüljön a kezeim közé az a kis seggarc, és rájön, hogy Zayn Malikkal nem jó ujjat húzni. Egész nap nem csináltam semmit se, csupán edzettem. Ahogyan az elmúlt öt évben is. Nem tudtam eldönteni, hogy kiszökjek, és "elraboljam" Wendyt, hogy megvédjem Nialltől, vagy még töltsem le a maradék öt évet, hogy új életet kezdhessek a nőmmel. Nőmmel. Ez olyan cseszettül jól hangzik, hogy akármikor kimondom, vagy csak gondolatban elmerengek a szóról, meleg borzongás fut végig rajtam, mintha egy tini csaj lennék. Lassacskán hiányzott Wendy, és nem tudtam mit kezdeni magammal. A négy falak közt kezdtem úgy érezni magam, mintha begolyóznék. Bár már lehet, hogy rég megbolondultam, és az egészet, ami eddig megtörtént velem, mind csak kitaláltam, miközben már több évtizede a börtönben fekszek. El telt egy nap, de lehet, hogy már kettő, és én nem tudok semmit se tenni, mert be vagyok zárva. Lehet, hogy Wendy már rég alulról szagolja az ibolyát, vagy éppen Niallt kapták el, és lőtték fejbe. Remélem az utóbbi történt meg. A hideg is kiráz, ha arra gondolok, hogy Wendy meghalt.

Belegondolva, hogy mielőtt megismerkedtünk volna, én már rég ismertem. Ismertem már akkor barna fürtjeit, igéző szemeit, és bombázó testét, ami után minden szem megfordult az irigységtől, vagy a mocskos gondolatok miatt.
- Látogatód van! - csapott valamit a rácsnak az egyik őr, én pedig elgondolkodtam, ki lehet az, de időt se hagyva, hogy kimásszak a kemény ágynak nevezett dobozról, már rángatott kifele a pocakos csávó. Megláncolt, majd tovább rángatott a folyosón. Fogcsikorgatva kirántottam karjaimat, hogy jelezzem, tudok magamtól is járni, de erre ő csak gyomron ütött egy bottal, nekem meg akaratlanul is kiszaladt egy fájós nyögés a számon, miközben előregörnyedtem. Hunyorítottam, hogy nyugtassam magam, nehogy visszaüssek, mert akkor plusz éveket is ülhetek akár itt. Legszívesebben pofán ütném, majd a fejét jól a falba vágnám, hogy a pofája is olyan szép legyen, mint a lelke.
- Mozogj már, kutya! - üvöltött rám, majd a térdhajlatomba rúgott, amire térdre estem, és ő kiröhögött. Gyilkos pillantást vetettem a földre, és oly' annyira szorítottam össze a fogaimat, hogy egy kis fémes ízt éreztem meg a nyelvem szélén. Felrángatott, én pedig, mint egy jól tanult kutya, lehajtott fejjel, vöröslő arccal hagytam, hadd ráncigáljon addig, míg ki nem szabadulok innen. Bevezetett egy szobába, majd leültetett egy székre. Mintha én nem tudnék magamtól leülni, seggarc. A szoba üres volt, egyedül egy fémasztal volt előttem, ami mögött még egy szék. Azt gondolva, hogy telekamerázták a helységet, mégis egyedül éreztem magam. Kinyílt az ajtó, és bejött egy nagy darab kopasz csávó öltönyben, akinek az arca ismerős volt, és sebes. Mögötte pedig benyitott egy férfi, akit igazán jól ismertem. Sötétkék öltönyt viselt, fehér inget. Ősz haja le volt nyírva rendezetten, miközben keskeny szemüvege mögül zöld szemeivel rám talált, és halványan elmosolyodott.
- Üdv, Zayn! - ült le a székre, és a majma mögé állt, miközben maga előtt összekulcsolta kezeit.
- Elnök úr - biccentettem válasz ként. Nem értettem, miért van itt. Hiába próbáltam rájönni, ő mit kereshet itt, de nem igazán jutottam dűlőre. Végül csak felsóhajtottam, és a szék támlájára dőltem, miközben láncolt kezeim a lábamon pihentek.
- Hogy vagy? Kedvesek veled az itteniek? - érdeklődött, én pedig csak bámultam rá. Dühös voltam rá, mert nem hallgatott rám.
- Figyelmeztettem. Megmondtam, hogy el kell menniük. Közöltem, hogy Niall egy segg. Maga pedig kétszer is kirúgott, és össze veretett. Mit szeretne tőlem? - mondtam neki tetetett higgadtsággal, miközben belül őrjöngtem, és téptem volna szét a fejét darabokra.
- Azt akarom, hogy kapd el Niallt - mondta mosolyogva, és rákönyökölt az asztalra. Ha lett volna valami ital a számban, most vagy félre nyeltem volna, vagy kiköpném. El akartam kapni, mivel  utáltam, és veszélyt jelentett Wendyre nézve. Oldalra biccentettem a fejem, miközben mérlegeltem a dolgokat. Ki szabadulok, és Wendyvel lehetek, plusz egy Elnök utasítására ölhetek meg valakit, akit amúgy is megölnék.
- Ennyire aggódik a lányáért? - próbáltam rá jönni, hogy őt ez miben érinti. Hátradöntötte a fejét, és halkan felnevetett.
- A lányomért? Nincs is lányom! - suttogta, majd elém dobott egy vastagabb borítékot. Felhúztam a szemöldököm, és gondolkodtam, miért tagadja le? Miért nem vallja be, hogy az egy szem lányáért aggódik. - Az a Niall ellopott pár igen értékes papírt, és ezeket vissza kell szerezned! - állt fel a székről. - Onnan, hogy ki lépsz ebből a szobából, szabad vagy. De figyelmeztetlek, mindenhol vannak embereim. Itt még a falnak is füle van! - sétált el az ajtóig, és már nyitotta is.
- Egy feltétellel vállalom el! - állítottam meg, miközben őt néztem. Megállt, és hátrasandított.
- Mi lenne az?
- Engedje szabadon Harryt is - feleltem egyből, ő pedig csak elmosolyodott, és kisétált az ajtón nyomában a majmával. Megdörzsöltem az arcom, ahogyan előre dőltem, majd felkapva a borítékot, felálltam, és az ajtó elé sétáltam, amit kinyitottak, majd a bilincsemet leszedték rólam. Megmasszíroztam a csuklóimat, majd tovább álltam, egészen odáig, ahol a személyes dolgaimat vissza adták, és néhány papír aláírását követelték.  Mivel simán letudtam mindent, gondoltam Hazzát is elengedték, vagy el fogják. Kiléptem a helységről, és elsétáltam a csendes éjszakában a buszmegállóhoz. Már a fene se emlékszett, hogy hol is állt a börtön, csak gyorsan el akartam innen tűnni. Bár, ha ezt tudtam volna, hogy ma kiszabadulok, bevertem volna annak a seggarcnak. Eleredt az eső, én pedig csak felnéztem a sötét égre, amit felhők borítottak, és messze ellehetett látni egy város fényeiig. Megnéztem a táskám tartalmát. Telefon, pénztárca, egy kis notesz, fülhallgató, öngyújtó, és egy féldoboz cigi. Egy hatalmasat villámlott mikor meggyújtottam egy szál cigit, majd beleszívtam. Egy busz kanyarodott be a kietlen utcán. Ekkor hallottam meg, hogy ismét kinyílik a börtön kapuja, és egy bozontos alak sétál ki. Felnéztem az égre, majd kifújtam a füstöt.
Ne aggódj Niall, elkaplak! 
- Most hová? - állt meg mellettem barátom, és együtt szálltunk fel a buszra, miután elnyomtam a cigit. Leültem egy négy fős helyre, és Harry elém ült, miközben az ablakon bámultunk ki a zuhogó esőbe. A buszon rajtunk kívül még két férfi ült hátul, elől pedig egy nő.
- A bandához - Tele voltam adrenalinnal, és dühvel. El se tudtam hinni, hogy Wendyt is láthatom. Nem soká.